Presbitérium

Megújult presbitérium

  • "Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya." János 12,26

2023. november 5.-én, a vasárnapi istentiszteletet követő választói közgyűlésen került sor gyülekezetünkben a presbiterválasztásra. A 6 évente esedékes tisztújításra minden magyarországi református gyülekezetben sor került. Újonnan megválasztott testvéreink ünnepélyes fogadalomtételüket december 17.-én tették le a gyülekezet közösségében. Ugyanekkor hálás szívvel köszöntük meg leköszönő presbitereink (Major Istvánné, Varga Tamás) eddigi szolgálatát. Major Istvánné testvérünk egyben tiszteletbeli presbiteri oklevelet is átvehetett.

Az új presbitérium hét fővel 

Felsőné Böndör Julianna főgondnok, 

Dr. Taba Sándorné gondnok, 

Dömötör Sándor,

 Héricz Jánosné, 

Matvon Zoltán, 

Tolnai István,

 Varga Teréz

és két pótpresbiterrel 

Latkóczy-Gombás Géza és Matvonné Dr. Taba Ágota

állt szolgálatba.

Istenünk áldását kérjük a megválasztott presbitérium munkájára az Úr Jézus Krisztus szavaival: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek." (Jn 15:16) Az Úrnak való hűséget és engedelmességet kívánunk a gyülekezet új vezető testülete számára, hogy szeretetben összeforrva tudjuk Jézus Krisztust képviselni falunkban, s hogy Neki, valamint általa az üdvösségre minél többeket megnyerhessünk!

Templomunkról

A ma is álló gerjeni templomot a korábban leégett  helyett építették 1871-1873 között. Alapkövét 1871. április 16-án rakták le. Felszentelésére 1873. október 12.-én került sor, s legutóbb 2014-ben újíttatott fel.

Orgonája a falu műemléke, s egyben országos műemlék. 1817-ben Temesváron készítette el Velter Tamás orgonaépítő mester. Makón állitották fel, majd 1901-ben került Gerjenbe.

A gyülekezetnek 108 egyházfenntartói járulékot fizető tagja volt  2021-ben. 

Istentiszteleteket vasárnap 10 órától tartunk templomunkban.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el